A napokban, április végén a neves üzleti angyal, Balogh Péter (Petya) cége is beszállt a Brancskozosseg.hu nevű, friss ötletekhez tőkegyűjtést segítő megoldásba. Kövesdi Gáborral, a közösségi finanszírozás egyedi, hazai megközelítését meghonosító alapítóval készítettünk interjút.
2023. április 29. 13:40
p
0
0
0
Mentés
Az interjút készítette: Halaska Gábor
Nem kevesebb mint 14-féle közösségi kampány fut ma már egyszerre a nem egészen egyéves első ilyen hazai platformon, a Brancskozosseg.hu portálon, illetve rekordidő, 10 munkanap alatt összejött a 100 százalékos kampánycél egy tartalmas magyar játékfilmre. (A közösségi finanszírozás működéséről lásd lentebbi írásunkat.) Hogy még több ilyen hazai történet juthasson forráshoz, a 120 fős tulajdonosi közösség mellé most az üzleti angyal, a tévéképernyőről, a Cápák között című műsorból is ismert Balogh Péter (Petya) cége szintén beszállt a Brancskozosseg.hu portál egyedi projektjébe, mégpedig angyalbefektetőként.
Mit vár vezetőként az együttműködéstől?
A Brancskozosseg.hu portalon meghonosított STRT koncepció egyik alapeleme, hogy úgynevezett smart money befektetést ad Balogh Petya és vállalkozása. Ez azt jelenti, hogy a tőke mellett piaci gyakorlati képzéseket, tudást és kapcsolatokat is biztosítanak a Brancs növekedése számára. Vezetőként pedig arra számítok, hogy a jó szinergiák megtalálásával, a csapatom bővítésével és a folyamatos önfejlesztéssel a vállalkozásból egy igazi nemzetközi sikersztori tud születni. Fontosnak tartjuk az ökoszisztéma építését és a kezdő, elsősorban hazai vállalkozások támogatását, ebben a továbbiakban is nagy hangsúlyt fektetünk.
Mi lesz Balogh Péter, vagy ahogyan mindenki ismeri, Balogh Petya szerepe?
Petya Magyarország egyik legismertebb angyalbefektetője. Azzal, hogy ő beszáll egy cégbe, fémjelzi és hitelesíti egy vállalkozás piacképességét és vízióját. Számunkra a gyakorlati startupépítési tudása és cégkultúrája példamutató, ezért mint mentorra tekintünk rá. A stratégiai döntésekben, amikor a Brancs növekedésénél több irány is szóba jöhet, végtelenül hasznos lehet Petya tudása és gyakorlati tapasztalatai.
Mi a 2-3 fő különbség a nemzetközi és a hazai tőkegyűjtés közt? Miért lehet jobb a magyar verzió, mik a kihívások a projekt előtt?
A Brancs nem csupán egy platform, ahol egy vállalkozás pénzt tud gyűjteni. Sokkal inkább egy közösség, ahol a kezdő vállalkozások első lépéseiben segítünk nekik, legyen szó szövegírásról, képszerkesztésről, marketingről vagy alapvetően a vállalkozás felépítésével kapcsolatos kérdésekről. A Brancsnál tehát a vállalkozók egyénre, projektre szabott segítséget kapnak az induláshoz, mi megtanítjuk őket „járni” és elindulni az első vásárlók megszerzésében és az ötlet rövid távú validálásában. Sokkal nagyobb hangsúlyt fektetünk a személyes kapcsolatokra és a vállalkozókra, ezzel építve a közösséget és az ökoszisztémát.
És mi a fő kihívás?
A legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a közösségi tőkegyűjtés ebben a régióban egy új keletű dolog, ami sokak számára még nem ismert folyamat. Ennek okán edukálnunk kell a piacot és az embereket. Meg kell nekik mutatni, hogy egy olyan termék vásárlása, amit csak a jövőben kap meg, de ezzel támogatja a kezdő vállalkozásokat, valójában annyira nem kockázatos, különösen ha van egy csapat, egy megoldás, amelynek segítségével biztonságos keretek között támogatható egy projekt. (Képünkön a Brancskozosseg.hu csapata, középen: Kövesdi Gábor, alapító.)
Ez azt jelenti, hogy egy nagyon ügyetlen vagy akár rosszhiszemű tőkegyűjtő csapat vagy projekt nem kapja meg tőletek a nálatok összegyűlő pénzt, és olyankor visszafizetitek a támogatóknak?
Ha valaki nagyon ügyetlen, akkor el sem tudja indítani a kampányát, de pláne nem jön össze neki az első pár száz vásárló. De nagyon sok ellenőrző ponton mennek át a kampánygazdák, ezért minimális az esélye, hogy egy vállalkozó vissza tud élni ezen a platformon. Nem esélytelen, feltehetően lesz rá példa, de azon vagyunk, hogy nagyon sok százból legfeljebb egy ilyen legyen. Továbbá egyébiránt kétszer 5 százalékos összeget fenntartunk, a projekt végéig visszatartunk a vállalkozóktól, ami szintén a támogatók/vásárlók érdekeit védi.
Mi a céljuk hosszabb távon?
Szeretnénk egy minél inkább a teljesítményt előtérbe helyező vállalkozói kultúra elterjesztését, és hogy minél többen merjenek vállalkozni. Illetve hogy a vásárlók is lássák azt, hogy tudatos döntéseikkel maguk is hatással vannak a társadalomra, a gazdaságra és a vállalkozói környezetre. Hiszek abban, hogy egy közösség, sőt egy egész társadalom akkor lehet sikeres, ha a vállalkozói és gondolkodói szabadon tudnak érvényesülni és alkotni. Azért dolgozunk, hogy azok az ötletek és projektek kapjanak teret, amikre valódi igény van és amik a közösség javát szolgálják. El akarjuk érni, hogy a vállalkozások sikerét kizárólag a teljesítmény határozza meg. Célunk, hogy a cégeket és a magánembereket bátorítsunk arra, hogy ne féljenek belevágni az ötleteik megvalósításába, illetve hogy megértessük a társadalommal, hogy vásárlói döntéseikkel ők is alakítják a világot maguk körül.
Mi az a közösségi finanszírozás?
A termékcélú közösségi finanszírozás lényege, hogy komoly bizalmat szavaz a vásárló/támogató egy projektnek, hiszen azelőtt vásárolja meg a terméket/szolgáltatást, hogyan az létrejött volna. Sőt, igazából ezeknek a vásárlásoknak köszönhetően jönnek létre ezek a projektek. Az USA-ban már az emberek 60-70 százaléka használja ezt az értékesítési és finanszírozási formát, hazánkban ez még csak 10-15 százalék. Ezért is komoly szó, hogy ez már nem egész egy év alatt a 18. sikeres kampány a Brancson. Hogyan működik a közösségi finanszírozás?
A Kickstarternek és az Indiegogónak hála a jutalomalapú közösségi finanszírozási forma évek óta világszerte népszerű, és 2022-ben megérkezett Magyarországra is. A Brancs az első hazai közönségre szabott online piactér, ahol az ország legfrissebb innovációit, termék- és szolgáltatásfejlesztési projektjeit közösségi finanszírozással valósítják meg, azaz az első vásárlóknak köszönhetően tud piacra lépni az adott vállalkozás vagy projekt. Az ötletgazdák a leendő vásárlóikkal – azaz a közösség erejével – gyűjtik össze a kampányok megvalósításához szükséges tőkét.
A Brancs közösségéhez bárki csatlakozhat ötletgazdaként vagy vásárlóként. A platform az üzleti projektek mellett jótékony célokat is támogat, így van lehetőség arra is, hogy fontos társadalmi ügyek kapjanak nagyobb visszhangot. A projektek vásárlói biztonságban érezhetik magukat, hiszen a külföldi minta szerint alkalmazott „mindent vagy semmit” elv alapján egy kampány csak abban az esetben tekinthető sikeresnek, ha az adott kampányidőszakon belül elérte a kitűzött célösszeget. Ha ez nem teljesül, a vásárlók visszakapják a befizetett összeget, de dönthetnek akár úgy is, hogy ezzel egy másik kampányt támogatnak.
A Brancson például 2022-ben a Birsbirtok kampánya nem egész 3 hét alatt elérte a kitűzött 1 milliós célt, végül pedig 231 százalékon zárt. Átlagosan 40-60 nap alatt zárnak a tőkegyűjtő kampányok, ezért is nagy szó a 10 munkanap alatt, április 28-áig 100 százalék fölé forduló One More Like játékfilm sikere. A Brancs bő egy évvel ezelőtti indulása óta átlagosan 5-6 kampány futott eddig egyszerre. Az organikus növekedésnek és a folyamatosan érkező sikerkampányoknak köszönhetően egyre nagyobb az érdeklődés és egyre több kampány indul el az oldalon. Ennek köszönhetően most 10 új kampány fut és 4 korábbi sikeres projekt is elérhető már az oldalon.
Az eddigi legmagasabb összeget a 3D-nyomtatóhoz PET-palackból újrahasznosított alapanyagot gyártó Refilamer érte el, amely több mint 4 millió forintot gyűjtött az első vásárlóitól. De a közösségnek köszönhetően indította el értékesítését sikeres kampánnyal a nemrég 3 cápát is kifogó Cseles felnőttszörp, a legutóbbi POKET-kötet, Zubreczki Dávid Balatoni Templomséták könyve, a digitális névjegykártya forradalmasítója, az Urilcard mobiltagje, a provokatív politikai társasjáték, a TrumpifyME vagy a Molnár Piroskát és Vilmányi Benetet is soraiban tudó Csendes éj mozifilm. De voltak már sikeres jótékonysági kampányok is, mint az űrutazást gyermekeknek bemutató Spacebuzz, a digitális oktatást promotáló Robokaland vagy egy Madárodú projekt is.
De itt nem állnak meg: szeretnének évente több száz hasonló sikeres projektet megvalósítani, ezért maguk is közösségi tőkegyűjtést indítottak, amikor is bárki már pár tíz ezer forinttal lehet a magyar úttörő projekt tulajdonosa. A már biztosan sikeres közösségi kampányban több mint 120-an – köztük 9 korábbi sikeres kampánygazda – éltek a lehetőséggel, és még néhány napig lehet hozzájuk és ezekhez a projektekhez csatlakozni. Éppen őhozzájuk társult a napokban Balogh Petya újonnan indított cége a STRT is, de a tulajdonosi közösség tagja több ismert startupszereplő, Csillag Péter, Verő Barbara és Szakacsits Szabolcs is.
Az Iron Lady becenévre hallgató világklasszis úszó a visszavonulása óta először szólalt meg. Az interjúban többek között arról is beszélt, hogy ha a meglévő tudásával visszamehetne tizenöt éves korába, mindent teljesen másként csinálna, és akkor most valószínűleg sokkal sikeresebb pályafutást tudhatna maga mögött.
Súlyos betegsége idején hazugsággal vádolták meg őt Donald Tuskék, és most lengyel szenvedélyességgel beszél hazája helyzetéről Zbigniew Ziobro, a korábbi lengyel igazságügyi miniszter. Interjúnk!
A magyar kormány példája tanulságos lehet az önállóságot kereső új politikai erők számára. Politikájuk magában foglalja a távolmaradást más kultúráktól, valamint az önazonosság hangsúlyozását és védelmét.
p
3
1
4
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!